Nevetve sírok, és sírva nevetek

Itt már tényleg nem lehet mást csinálni, mint nem komolyan venni az életet. Minek is?- már sok úgy sincs hátra, az éhenhalás küszöbét már nagyon csak átléptük.
Csak az a borzasztó benne, hogyan lehet ezt megmagyarázni a gyerekeknek, hogy tudod kicsi lányom, nálunk nem úgy van, mint szegényéknél, hogy ez sincs, az sincs, itt már semmi nincs.
A szomszédaim sem lehetnek valami gazdagok, mert akárhányszor átmentem, hogy kérjek valamit, éppen az a cucc soha nincs otthon.
A pénzt nem sajnáljuk, csak mi az összeset, mi van, mind a bankoknak adjuk.
Ahogy haladunk a túlélésben, nálunk úgy változik a polc, semmi nincs rajta, még tavaly megvettük a COOP- os öblítőt, egyáltalán a tisztálkodó szereket, már erre sincs pénz.
Nem is tudom, hogyan gondolja az öntudatos vezető rétegünk, ha szegények vagyunk, azzal együtt jár a kosz is?
Sokszor mikor eszembe jutnak ilyen dolgok, miket is beszélek, nagyon sokszor gondolkodom rajta, de aztán jókat hahotázok. Lehet, hogy megvagyok már zavarodva???
Ugyanis mi mindent lelegeltünk, ha a tavaszig kihúzzuk, újra nő a fű, de mennyi lesz az egyre éhesebb száj is addigra!